A Becsület Napján

 Ma, a Becsület Napján, a hőseinkre való emlékezés, a „nemzeti kormány” regnálásának 16. évében, még szigorúbban tilos, mint a korábbi, nem nemzeti, de nem is kommunista Gyurcsány éra alatt volt.

Mire emlékezünk?

Arra, a mohácsi vészt meghaladó tragédiára, hogy 1945 január 11.-én a budai várba visszaszorult védők, a szigetvári hősökhöz hasonlóan, a kitörést, a hősi halált választották a megadás helyett.

Arra, hogy másnap a Széll Kálmán-, a Széna téren és környékén több halott feküdt, mint a mohácsi csatatéren.

Arra, hogy ennek a tragédiának a helyszínén még egy még oly szerény emlékmű sem állhat, ahol a megemlékezés virágait el lehetne helyezni.

Emlékezzünk a háború borzalmaira is, hogy a most is latensen fenyegető háborút, nagyon szerény lehetőségeinket használva, próbáljuk elkerülni.

Végül, reménykedjünk abban, hogy egyszer, talán már jövőre is, ezen a napon méltósággal emlékezhetünk történelmünk eme szomorú, de dicsőséges eseményére.