Nekem az a nyolc hónap, amit a semmiért, politikai fogolyként egy bécsi szanatóriumban töltöttem, bizonyíték, hogy Isten nem akarja a rosszat, direkt nem akadályozza meg, de azt jóra fordítja.

 Ez az idő hasznomra vált!

Egy a rákosi korszakhoz méltó koncepciós perben ítéltek el a semmiért. A paranoid ügyész minden légből kapott vádját be kellett ismernem, mert ha védekezem, akkor legalább 10 év szanatórium várt volna rám. Igy enyhítő körülményeket tudtak figyelembe venni és ,,csak” 1 évet kellett ténylegesen szanatóriumban kezeltetni magam, amiből a végén csak 8 hónap lett, mert nagy kegyesen 4 hónapot a további 4 év felfüggesztetthez raktak hozzá.

Mik voltak az előnyök?

• Nyolc hónapig nem volt semmi gondom. Ebben kivétel lehettem, mert ott sok embernek volt gondja (család, feleség, gyerekek, lakás, adósság, egzisztenciális gondok, kitoloncolás stb.).
  
  
• Nyolc hónapig nyugalmam volt: nem csörgött a telefonom.
  
  
• Nem én voltam bezárva, hanem a világ volt kizárva.
  
  
• Nyolc hónapig mostak, főztek rám. Az ebédért, vacsoráért csak a tányéromat kellett kinyújtanom.
  
  
• Elvontak: alkoholtól, kávétól, dohányzástól, drogoktól.
  Ez mind pozitív, de engem ebből igazán csak a kávé érintett, mert eleve nem dohányzom, alkohol nélkül probléma nélkül megvagyok, drogot még csak meg se próbáltam. Kávé és dohányzás lehetséges lett volna, mert a kantinban vehettem volna, de nem tettem. Drog csak pénz kérdése lett volna. Aki nagyon akarta, az tudott magának alkoholt „gyártani”. Egy kis fehér kenyér, gyümölcslé, cukor állítólag fogyasztható anyagot eredményezett. Bár erre vadásztak az őrangyalok.
  
  
• Nyolc hónapig nekem megfelelő rendszerben éltem: reggel 7-kor ébresztés, délben 1 órakor ebéd, utána szinte kötelező szieszta. Este 10-kor köpött a maci. (Aki a fiatalsága révén nem tudná, valamikor a TV-ben volt esti mese. Ezt egy maci fejezte be, aki fogat mosott – és köpött. Ez után a gyerekek mentek lefeküdni.)
  
  
• Egészséges mértékben dolgozhattam, a szakmám legalsó szintjén, mint villanyszerelő a házi karbantartó műhelyben. Reggel ½ 8-tól ½ 1-ig volt a munkaidő, de nem minden nap dolgoztunk. Ténylegesen dolgozni sokkal kevesebbet kellett, soha nem kellett izzadni.
  
  
• Néhány nap betegség kivételével minden reggel, nagyon gyakran délután kiadósan tornáztam, a napi egy órai sétálás alatt nagyon sokat futottam. A derékfájásom elmúlt, a tartásom kiegyenesedett, a „kezelésem” végén már 60 fekvőtámaszt tudtam nyomni.
  
  
• A gyakorlatban tanultam önfegyelmet, alázatot és konfliktus kezelést. Megtapasztalhattam, hogy a bűnözők világa is emberekből áll. Ott bent a multi-kulti kellős közepébe csöppentem. Az Isten állatkertjéből mindenféle tájidegen volt ott. De azok is olyan emberek, mint mi! Sőt, még az őrangyalok is emberek. Sokan jóindulattal voltak hozzám, vagy csak néhányan rosszindulattal, azt is nagyon ritkán.
  
  
• Megtudtam, hogy kire számíthatok az ismerőseim, barátaim közül, a családból, ki az, aki szeret.
  
  
• Sok időm volt olvasni, direkt börtön-irodalomhoz is hozzájutottam (Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés, Kafka A per, Dumas Monte Cristo grófja.) Volt egy német bibliám is. Az ószövetség olvasásával vezekeltem a bűneimért.
  
  
• Nyolc hónapig nem volt pénz a kezemben. (A munkáért fizettek, de az órabéres fizetés 75%-át levonták a szanatórium költségeire, 1€-t spóroltak nekem, amit megkaptam, amikor befejezték a kezelésemet, 1€-t jóváírtak, amit a kantinban levásárolhattam, illetve telefonálhattam.) Küldethettem volna be pénzt, de nem volt rá szükségem. Amit jóváírtak, az elég volt a napi telefonra meg bélyegre. A nyugdíjamhoz nem tudtam hozzányúlni, de az ketyegett.
• Végül a legfontosabb: közelebb kerültem Istenhez, a saját bőrömön tapasztaltam meg a gondviselést „hétköznapi csodák” formájában.

Mik voltak a hátrányok, mert nincsen rózsa tövis nélkül:

• A 10 m²-es, egy személyes lakosztályba ketten voltunk beszállásolva. A nagyon szűk hely sokszor vezetett súrlódáshoz. (Másrészt az előny oldalon említettem meg, hogy ez kellett az alkalmazkodás, az alázat, konfliktus-kezelés konkrét gyakorlásához.)
  
  
• Sajnos volt TV is a lakosztályomban. A távirányítót átengedtem a szobatársamnak. Elég sok dolgot kellett látnom, vagy legalább is hallgatnom, amit magamtól biztos nem tettem volna.
  
  
• Az intézet könyv-fóbiája. Nekem megmagyarázhatatlan okból még a bibliámat sem kaphattam meg, pedig azt még a törvény is előírja. Nem kaphattam meg a latin könyveimet, nem tudtam tanulni. A könyvtár működése is sok kívánnivalót hagyott hátra.

Összefoglalóan:

Ha az ember pozitívan áll az élethez, láthatja, hogy voltak komoly előnyök. Én azt is láttam, hogy a gondviselés a sors révén mindig azt adja, amire szüksége van az embernek. Nekem erre volt szükségem. Ha esetleg eszembe jutna ógörögül tanulni, akkor még visszamegyek.